"Nem tudom már, mi járt akkor a fejemben, de annyi biztos, hogy nem lettél volna a helyemben..."
Ezt jó esetben senki sem olvassa. Ha mégis, ő jó esetben nem ismer engem. Ha mégis, akkor szopó van.
Ezt tudnám talán manifesztónak megtenni, hiszen van már egy két hely ezen kívül a neten, ahol publikálok, és azt hiszem, azokat olvassák is néhányan. Nem volt ez mindig így, emlékszem még azokra a szép időkre, amikor azt írtam le, amit akartam. Nem így van ez most, mert megnézi a munkatársad, a csajod, főnököd, ellenséged, mindenki. Így nem lehet szívből írni. Vagy őszinte vagy, vagy szeretnek, sajnos, ez az igazság.
Namármost, mi van akkor, ha én szeretetre is vágyom, és őszinteségre is. Ez, amit most olvasol, ha idáig eljutottál. Ami eszembe jut, a szívemet nyomja, az ide kerül, cenzúrázatlanul. Ha már valaki kommentel, akinek nem én mutatom meg, az jó. Szevasztok.
